Egy párkapcsolat, különösen egy új, még kibontakozóban lévő párkapcsolat lehetőséget kínál arra, hogy új szemszögből lássuk a dolgokat, illetve saját magunkat. A szerelem ugyanis olyan intenzív érzéseket korbácsol fel a lelkünkben, amelyek alkalmasak arra, hogy kimozdítsanak bennünket a megszokott létállapotunkból.

Habár egy szerfüggő esetében a szerelem akár arra is képes lehet, hogy a szerhasználatról való leszokásra motiválja az illetőt, fontos tudni, hogy a másik ember iránt érzett szenvedély nemcsak kíváncsivá és reménytelivé teheti a szenvedélybeteget, hanem egészségtelenül negatív érzéseket is kelthet benne. Ennek oka alapvetően az, hogy a szenvedélybetegségben gyakran az egyén érzelemszabályozási mechanizmusai is sérülnek, így a szerfüggőkre jellemző önbizalomhiány például könnyen a pusztító féltékenység táptalajává válhat – mindkét fél életét megkeserítve.

Egy józan életet élő társ természetesen sokat segíthet a szenvedélybetegnek abban, hogy a szélsőséges érzelmeit kordában tudja tartani, és maga is képes legyen józan életet élni. A józan életszemlélet és a józan életvitel kialakítását és fenntartását ugyanis jelentős mértékben megkönnyíti az, ha a rendszeres szerhasználattal felhagyó szenvedélybeteg kellő támogatást kap a párja részéről. Sőt, az a felépülőben lévő szenvedélybeteg, akiről megfelelően gondoskodik a társa, kifejezetten szeretnivaló tud lenni.

Kétségtelen, hogy a szerhasználatról leszokó szenvedélybeteg a viselkedésében megmutatkozó kedvező irányú változásokkal képes nagy reményeket kelteni a vele párkapcsolatban lévő személyben, mégpedig a saját jövőjét és a közös jövőjüket illetően egyaránt. Sosem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy a szerfüggő ember nem csupán szenvedélyes, hanem beteg is: szenvedélybetegségben szenved. Éppen ezért számolni kell azzal, hogy a betegség hatására adott esetben olyan dolgokat tehet, amelyek nem kedvezőek a párkapcsolat működése szempontjából.

Egy függővel bizony nem könnyű együtt élni. A függővel párkapcsolatban élő személy részéről fokozott körültekintésre van szükség. Nagyon fontos például időben észlelni bizonyos megnyilvánulásokat, amelyeknek a kezelésére érdemes kellő figyelmet szentelni a kapcsolat megóvása érdekében, illetve az érintettek testi-lelki épségének védelme érdekében.

Bármilyen erősen él is bennünk a függő megmentésének szándéka, ha életünk párjaként szeretnénk a választottunkra tekinteni, akkor elsősorban a saját szükségleteinket tartsuk szem előtt, és a saját érdekeinket helyezzük előtérbe. Csak akkor leszünk képesek ugyanis a szenvedélybeteg szerettünknek segíteni, ha mi magunk kiegyensúlyozottak vagyunk, azaz egy olyan kapcsolatban élünk, amelyben a számunkra fontos lelki szükségleteink kielégítése biztosított. Gondolkodjunk hát el bizonyos alapvető dolgokon, mielőtt úgy döntünk, hogy összekötjük az életünket egy olyan emberrel, aki a szenvedélybetegség terhét cipeli a vállán.

–        Megvan-e benne a fejlődés iránti elköteleződés?
–        Megvan-e bennem a támogatás iránti elköteleződés?

–        Biztosítani tudja-e számomra a boldogulásom feltételeit?
–        Biztosítani tudom-e számára a talpra állás feltételeit?

–        Ki tudja-e elégíteni a kiforrott lelki szükségleteimet?
–        Ki tudom-e elégíteni a képlékeny lelki szükségleteit?

 

 

Egy szenvedélybeteggel együtt élni óriási kihívás. Csakis ennek a ténynek a tudatában vágjunk bele egy párkapcsolatba azzal, aki szenvedélybeteg. Ha pedig a párunk betegségének tünetei kihívások elé állítanak bennünket, akkor ne értetlenkedjünk, és lehetőleg ne a társunk szidalmazására fecséreljük az időnket. Panaszkodás és vádaskodás helyett inkább vállaljuk a következményeket, és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy az egyes kihívásokkal megbirkózzunk. A nehézségek közepette ugyanakkor sose feledkezzünk meg arról, hogy nem a szerettünknek a gyengesége vagy a jellemhibája miatt jelentkeznek mindenféle problémák az életünkben, hanem a szenvedélybetegség miatt.

Mivel a szerfüggő párunk valójában egy betegségben szenved, nem támaszthatunk vele szemben irreális elvárásokat. Lássuk be: ahogy egy kerekesszékben élő embertől sem várjuk el, hogy keljen fel, és járjon, úgy egy szenvedélybetegtől sem várhatjuk el, hogy mindenben úgy viselkedjen, mint egy józan ember. Feltétlenül érdemes azonban arra ösztönöznünk őt, hogy mindent tegyen meg a saját személyes fejlődése érdekében. Ha ugyanis kellő időt és energiát fektet az egészséges módon való boldogulását segítő bizonyos készségek elsajátításába és fejlesztésébe, akkor szert tehet egyfajta pszichés rugalmasságra. A stresszhelyzetekben való alkalmazkodást megkönnyítő kellő rugalmasság révén pedig képes lesz szerek nélkül megbirkózni a hétköznapi kihívásokkal. 

Az a tény, hogy a józanság útjára lépő egyén számtalan kihívással megbirkózik a felépülése érdekében, azt jelzi, hogy az illető képes a céljaiért küzdeni. Ez azonban önmagában nem jelent biztosítékot arra nézve, hogy a felépülőben lévő szenvedélybeteg hosszú távon is mindent megtesz majd annak érdekében, hogy egészséges legyen, illetve egészséges maradjon. Így ha azt tapasztaljuk, hogy a szenvedélybetegségéből való felépülésben sikereket elért leendő párunk esetleg elbizakodottá válik, és egy idő után már nem hajlandó kellő figyelmet szentelni önmaga fejlesztésének, akkor bizony nem árt elgondolkoznunk: tényleg érdemes kockáztatnunk azzal, hogy összekötjük vele az életünket? 

Akár vállaljuk a szerfüggő társának szerepét, akár nem, a döntésünket alaposan fontoljuk meg. Annak tudatában pedig, hogy a szerhasználattal összefüggő problémák hátterében valójában egy betegség áll, lehetőleg kerüljük az ítélkezést. Bármilyen kapcsolatban állunk ugyanis egy szenvedélybeteggel, csak abban az esetben lehet helyes a hozzá való viszonyulásunk, ha nem ítélkezünk, hanem segítünk!